A kutyák alapjaiban véve tiszta állatok, ha van lehetőségük, akkor hamar rászoknak arra, hogy ott végezzék el a dolgukat, ahol kell. Ehhez először el kell döntetnünk, hogy hol is legyen ez a hely. Az állatorvosok nem ajánlják, hogy kivigyük a kiskutyát az utcára, amíg nincs meg az utolsó oltása, ilyenkor kijelölhetünk egy helyet, ahova szoktatjuk. Vannak akik újságpapírt terítenek le a lakás egy pontjára, mások a macska alomra esküsznek. Természetesen a kutya nem fogja egyből megérteni, hogy mit akarunk, ezért szánjuk rá az első pár napot, legyünk a kutya nyomában és figyeljük minden mozdulatát. Ha látjuk, hogy a kiskutya nem találja a helyét, mászkál, szaglászik, vigyük le (vagy oda ahová szeretnénk, hogy pisiljen). Ha netán késő és éppen a tevékenység közben kapjuk rajta, akkor ne hagyjuk hogy befejezze, szóljunk rá és rögtön vigyük a kijelölt helyre. Ha oda pisil, vagy kakil, dícsérjük meg (akár jutalomfalattal is). Természetesen tudnunk kell, hogy a kiskutya nem képes négy óránál tovább viszatartani a vizeletét, valamint játék, alvás és evés után szinte biztos, hogy pisilni is fog.

A kiskutyák az alomtársak között tanulják meg, hogy mekkorát haraphatnak játék közben. Ha az alomban az egyik kutya fájdalmasan megharapja a másikat, akkor a megharapott kutya rendszerint felnyüszít és odébbáll. Egy ütés a fenekére számára csak azt jelenti, hogy benne vagyunk a játékban. Lehet, hogy furán hangzik, de ha úgy érezzük, hogy a játék eldurvult, akkor fájdalmasan kiáltsunk fel és függesszük fel a játékot. A kiskutya hamar megtanulja, hogy mekkorát haraphat anélkül, hogy véget érne a játék.

A pórázhoz szoktatás egy viszonylag egyszerű dolog, mert a kiskutya hamar megtanulja, hogy a póráz egyben sétát is jelent. Eleinte persze nem könnyű elfogadnia, hogy korlátozzuk a mozgásterét. Ha már hozzászokott a nyakörvhöz (ehhez nem kell sok idő és gyakorlatilag nincs is ezzel kapcsolatos teendőnk), akkor csatoljuk a kutyára a pórázt. Nem kell húznunk, rángatnunk, csak lépjünk előre, úgy hogy a póráz ne feszüljön még és jutalomfalattal csalogassuk magunk után. Sűrűn jutalmazzuk és tegyünk meg egyre nagyobb távolságokat. Ha lakásban már a kutya követ minket, kimehetünk az utcára, ahol nagy valószínűséggel szintén nem lesz gond. Ha kutyánk már idősebb és valamilyen okból még nem szoktattuk pórázhoz, akkor bizony nehezebb dolgunk lesz. Szinte biztos, hogy hihetetlen cirkuszt fog produkálni, amikor először rácsatoljuk a nyakörvet és a pórázt. A legfontosabb, hogy ne adjuk be a derekunkat, úgy tegyük fel a nyakörvet, hogy semmiképp ne tudja kihúzni a fejét belőle, fogjuk meg a póráz végét és menjünk el sétálni egy nyugodt helyre, ahol a kutya kedvére szaglászhat és felderíteti a környéket. Fontos, hogy a séta alatt a kutya jól érezze magát, így a kellemes élmény hamar összekapcsolódik a póráz látványával.

A http://kutyaiskola.lap.hu címen rengeteg kutyaiskolát találhatunk, amelyekből lehet válogatni. Ehhez a kérdéshez azonban elengedhetetlen hozzátennünk, hogy nem biztos, hogy a legközelebbi iskola a jó iskola. Mielőtt ebben a kérdésben döntenének, nézzenek meg párat, nézzék meg, hogy milyen módszerekkel dolgoznak és természetesen gondolkozzanak el azon, hogy ezek a módszerek egyeznek-e a felfogásukkal. Érdemes esetleg másoktól is érdeklődni a környékünkön levő lehetőségekről, pl. internetes fórumokon (http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=6738). Szerintünk fontos, hogy a munka közben, vagy után, legyen egy hely, ahol a kutyák tudnak játszani, egyrészt, hogy kiengedjenek egy kicsikét, másrészt sok kutyánál igenis szükség van erre az "utólagos szocializációra". Sajnos ezt nem mindegyik iskola tartja fontosnak.

Egy kutyát 7-8 hónapos korától vihetünk iskolába. Előtte nem szabad, mert könnyen túlterhelhetjük a kiskutyát. Természetesen előtte nevelhetjük és megfelelő módszerekkel (pl. klikker) rengeteg dologra megtaníthatjuk. Amennyiben van lehetőségünk rá, akkor vigyük el a kedvencünket kutyaóvodába, ahol zárt terepen, ellenőrzött keretek között megfelelő szocializációban részesül. Ha erre nincs módunk, figyeljünk rá, hogy eleget lehessen más kutyák társaságában, ahol megtanulja a kutyák közti kommunikációt.

Ezt iskolája válogatja és érdemes előtte érdeklődni, de általában:

• egy egyszerű 1-1.5 méteres bőr- vagy szövetpóráz,
• motiváló eszköz (jutalomfalat/labda)

Nem kell. A kezdő tanfolyamon minden az alapoktól indul.

Gyakorlatilag a kutyáknál nincs felső korhatár, ameddig tanulhatnak. Az idősebb kutyáknál ugyanarra kell figyelni, mint a fiatal kutyáknál, azaz, hogy ne terheljük túl őket. A tényleg idős korú kutyákat érdemes olyan módszerrel tanítani, ahol bármikor kiszállhat a "játékból", így egyértelműen jelezvén fáradtságát (klikker). Természetesen a kutyák nem egyformák, ezért nincs aranyszabály arra, hogy mikortól számít öregnek és meddig terhelhető egy kutya (de ez nem is a kor függvénye, hanem az egészségi állapoté).

Úgy tudom, hogy Magyarországon nincs kifejezetten iskola, mely ezzel foglalkozna, bár a mi kutyaiskolánk évente rendez egy kb. egy hetes kiképzésvezetői tanfolyamot, amelynek részleteiről a weblapon lehet olvasni. Magyar kiképzők nagy része úgy keletkezik, hogy eljárnak a kutyájukkal iskolába, ott valamiért kitűntek és az iskola felkarolja őket, felvállalja tanításukat. Érdemes figyelni a kutyaújságokat, mert sokszor hirdetnek kiképzői és egyéb tanfolyamokat kutyaiskolák, vagy szervezetek.

A kutyák részéről a rongálás csak egy pótcselekvés. Minthogy ezt a tevékenységet általában a gazdi távollétében végzik, ezért nem is büntethető (a kutyák addigra nem tudják összekötni a tettet a büntetéssel), ezért más módszerhez kell folyamodnunk. Egyes szakértők szerint a kutya azért rombol a távollétünkben, mert aggódik értünk, ahogy egy szülő aggódik a gyermekéért. Ez azt jelenti, hogy ő a vezér a családban. Első lépésként vissza kell szereznünk a tiszteletét, az alfa szerepét, de ez következetes hozzáállást igényel (ahogyan az egész kutyanevelés is). Ez egy több lépcsős folyamat, és ezzel a témával bővebben foglalkozik Jan Fennel, a Kutyapszichológia című művében. Voltaképpen az egész rágcsálás egyfajta pótcslekvés, amiről nehezen szoktatható le. Egyrészt törekedjünk arra, hogy a kutyát minél jobban lefárasszuk, annyira, hogy szinte csak az alvásra tudjon gondolni, másrészt kínáljunk a kutyának olyan alternatívát, amivel elfoglalhatja magát. Pl. beszerezhetünk egy jó nagy botot és ha azt rágcsálja, dícsérjük meg, ha viszont a bútorhoz közelít, akkor határozottan rendre kell utasítani.

A falkák esetében az alfa pár biztosítja az ételt és eszik először. A mai családokban azonban ez rendszerint felborul és a mi étkezésünk nincs összefüggésben a kutya etetésével. Ha a kutya morog a gazdájára, ez azt jelenti, hogy védelmezi az élelmét egy nála alacsonyabb, de max. egyforma rangú egyedtől. Néhány apró tanács betartásával erről a kutya leszoktatható:

• Soha ne legyen a kutya előtt hosszabb ideig étel (hacsak nem egészségügyi okokból), ha a kutya otthagyja a tálját, azonnal vegyük el és majd csak a következő etetésnél adjuk neki vissza.
• Kössük az etetést feladathoz: pl. addig ne ehessen a kutya, amíg nem mondjuk neki: Tiéd (és persze ne azonnal mondjuk neki, előbb bírja ki egy kicsit ülve).
• Néha vegyük el a kutyától a tálat és néhány másodperc után adjuk vissza neki úgy, hogy a kutyának ismét meg kelljen dolgoznia érte.
• Tegyünk a tál szélére valamit, amit megehetünk (pl. ropi) és mielőtt a kutya ehetne, látványosan vegyük el és együk meg, majd miután befejeztük, odaadhatjuk a kutyának is a saját ételét.

Sok kutyánál idegrendszeri problémák okozzák a félősséget. Ezen valamelyest alakítani lehet. A kutya tanításánál a fokozatosság a lényeg, és a magabiztosságot is lehet tanítani. Első lépésként fel kell mérnünk, hogy mitől fél a kutya és fokozatosan ki kell tenni ehhez hasonló, de gyengébb ingereknek, miközben ügyelnünk kell arra, hogy viselkedésünk teljesen nyugodt legyen. Ha figyelünk arra, hogy a kutyának eközben ne legyen negatív élménye, csak pozitív, akkor lassacskán megszokja, hogy nincs semmi baj. Fontos, hogy ha eközben jutalmazzuk, ne akkor tegyük, amikor éppen nyüszít, vagy nyugtalan, hiszen így megjutalmazzuk ezt a tevékenységet, és ennek következménye lehet, hogy a viselkedést egy idő után a jutalom reményében fogja produkálni.

A helyzet nagyjából ugyanaz, mint az előző kérdésben. A kutya fél vagy biyonytalan, a támadással csupán megpróbálja elrettenteni a potenciális támadót. Ennek oka lehet idegrendszeri alapú, de a korai szocializáció hiánya is sok kárt tud okozni. Ilyenkor lehetőleg egy körbekerített helyen szoktatni kell az adott, félelmet keltő dologhoz, emberhez, állathoz. Ha az emberektől fél, megkérhetjük ismerőseinket, hogy néha jöjjenek el hozzánk, jutalmazzák a kutyát (simogatás-jutalomfalat), de vigyázzunk arra, hogy ne legyenek tolakodóak. Legjobb, ha leülünk a földre, hiszen a méret igenis számít és figyeljünk, mert ha az ismerőseink a kutya szemébe néznek, ezt értelmezheti támadó jellegűnek is. Ha ebben a szituációban a kutya már különféle emberekkel szemben sem mutat félelmet, akkor nehezíthetünk a helyzeten, álljunk fel, mozgolódjunk, de a kutyát folyamatosan érjék pozitív élmények. A kutyákkal ugyanez a helyzet, de itt nehezebb, hiszen a kutyák nem fogják jutalomfalatokkal tömni a félős kutyánkat, sőt előfordulhat, hogy nem lesznek éppen barátságosak. Érdemes kapcsolatba lépni egy olyan kutyaiskolával, ahol vállalják a felügyelet melletti összeszoktatást, de ehhez elengedhetetlen, hogy a foglalkozások közben legyen egy kis játék is és a kiképzők tudják kezelni a helyzetet.

Sok olyan esetet láttunk, ahol a gazdi felhívott minket, hogy nagyon agresszív az 5-6 hónapos kutyája. Sajnos nem mindegyik ember tudja megítélni, hogy a kutya valójában agresszív, vagy csak játszani akar (el kell ismernünk, hogy a kutyák időnként durván játszanak). Azonban a felnőtt korú kutyák egy része hajlamos az agresszióra. Ebben a kérdésben mindenképpen egy jó kutyaiskola segítségét kellene kikérni, megmutatni a kutyát szakembernek, mert nem minden esetben kell ugyanúgy eljárni és sajnos ebben az esetben, ha elrontunk valamit, nagyon nagy károkat lehet okozni. Azonban minden gazdinak, aki úgy érzi, hogy a kutyája agresszív, ajánlom figyelmébe Jan Fennel könyvét, a Kutyapszichológiát, amelyben megismerkedhetünk néhány ilyen esettel és a falkarend ideális kinézetével. Annyit azért nem árt tudnunk, hogy egy falkában a falkarend felállítása és megtartása pozíció megerősítéssel, néha harccal jár, amely azonban ritkán végződik komolyabb sérüléssel. Az alfa ezeket a harcokat képes leállítani, azonban a gazdák többsége nem áll rangban a kutya felett, így ennek kimenete nem biztosított, valamint a harc bármikor újra előfordulhat.

A kiváltó okot kell megszüntetni. A kutyák rendszerint azért szöknek meg, mert a kinti világ érdekes és jó. Lehet büntetni, amikor kimegy, de ez a megoldás azért nem igazán jó, mert a kutya ilyenkor valószínűleg rendszeresen jó élményben részesül és erről csak úgy szoktatható le, ha az esetek 100%-ában büntetjük. Ha csak néha kapjuk rajta, néha viszont nem (pl. amikor nem vagyunk otthon), akkor a kutya újra és újra meg fogja próbálni. A kutya ezen szokásán változtathatunk, ha rendszeresen elvisszük sétálni és alaposan lefárasztjuk. Attól, hogy a kutyánk kertben él, ugyanúgy szüksége van a kinti környezetre. Azonban a legegyszerűbb megoldás (és legköltségesebb is): erősítsük meg a kerítést, oly módon, hogy a kutya ne tudjon kimenni és gyakran sétáltassuk!

A legtöbb kiskutya felugrál, de amíg a kutya kölyök, ezt rendszerint elnézzük, mert olyan édes, sőt, nem bírjuk megállni és jól meg is simogatjuk. Amikor viszont felnő és a sáros mancsaival felugrik a tiszta ruhánkra, akkor már nem annyira édes. A kutya azonban ezt nem érti, hiszen ő ugyanaz a kiskutya, akit ezért nem is olyan régen meg is dícsértünk.

      Ha hazamegyünk és a kutya elkezd ugrálni, azt akarja, hogy vele foglalkozzunk. Ha nem is simogatjuk meg, csak rászólunk, vagy finoman lelökjük, akkor a kutya máris elérte a célját: bárhogy is, de foglalkoztunk vele. Az ugrálásról több módszerrel is leszoktathatjuk. Az egyik, hogy figyelünk rá, hogy a kutyát negatív inger érje felugrás közben (pl. rálépünk a lábára), bár ezt a módszert nem annyira ajánlom. A másik módszer, hogy ha a kutya felugrik, egyszerűen nem foglalkozunk vele. Legjobb, ha rá sem nézünk, csak forduljunk el és sétáljunk odébb. A kutya egy idő után rá fog jönni, hogy akármit csinál is, nem foglalkozunk vele. Kérjük meg az esetleges látogatókat, hogy tegyenek ugyanígy. Ha a kutya nyugodtan leül, vagy lefekszik és már megnyugodott, akkor azonnal jöhet az üdvözlés. Ilyenkor is fontos a következetesség. A kutya nem tudja a értelmezni, ha csak néha tiltjuk neki az ugrálást.

Sajnos erre az az egyetlen megoldás, ha reggel úgy lefárasztjuk a kutyát, hogy átaludja a napot. Esetleg próbálkozhatunk azzal, hogy eleinte rövidebb, majd fokozatosan hosszabb időre megyünk el. Megpróbálhatjuk a zajoktól távolabbi helységben hagyni. Figyeljünk rá, hogy csak akkor térjünk vissza, ha a kutya épp csendben van a lakásban. Ha kell, csendben várakozzunk az ajtó előtt. Mikor belépünk, legalább tíz percig egyáltalán ne foglakozzunk a kutyával, akármit is csinál. Nézzük levegőnek. Ha már lenyugodott, akkor viszont magunkhoz hívhatjuk és foglalkozhatunk vele. Fontos, hogy soha ne engedjük, hogy a kutya kikényszerítse belőlünk, hogy foglakozzunk vele. Jan Fennel könyve alapján, sok családban felborult a falkasorrend, a kutya került az élre, így ha elmegyünk otthonról, aggódik értünk, mint anya a gyermekéért. Ezért ugat és nyüszít. Ezt szeparációs stressznek nevezik. Ha sikerül visszaszereznünk a vezér szerepét, akkor a kutya nyugodtabban fogja fogadni a távollétünket.

A kutyaiskolákban tanítanak pórázkezelési technikákat. De addig is némi segítség: A hosszú, esetleg flexi póráz használatakor gyakorlatilag rávezetjük a kutyát arra, hogy húzzon, hiszen megtanulja, hogy minél jobban húzza a pórázt, annál messzebbre jut. Erről csak normál hosszúságú pórázzal szoktathatjuk le, mégpedig ennek módja, ha mindig, amikor a kutya el kezd húzni, megállunk és addíg nem indulunk el, amíg feszül a póráz. Lehet, hogy az első pár alkalommal csak az első sarokig jutunk el, de erre a kutya is hamar rá fog jönni.

A különféle eszközök, vagy élőlények kergetése nagyjából két okra vezethető vissza. Egyrészt a mozgó dolgok kergetése, a kutyákban ösztönös, amely a zsákmány elkapását és megszerzését segítette abban az időben, amikor a kutyák még vadásztak. Mára ez a tulajdonság kutyafajtáktól függően elhalványult, de vannak bizonyos fajták, melyekben még mindig erősen él a zsákmányösztön. Az ilyenfajta motivációt csakis komoly fegyelemmel lehet ellensúlyozni. Ez esetben mindenképpen javasolt, hogy a kutyával rendszeresen és nagyon következetesen foglalkozzunk. Ha lehetőségünk van rá, járjunk vele kutyaiskolába, ahol megtanulhatunk hatni rá. A kergetés másik oka lehet az, hogy a kutya bizonytalan vagy fél, és a tőle távolodó tárgyakat úgy értékeli, hogy menekülnek előle, így aztán megpróbálja azokat elijeszteni. Az erejét fitogtatja. Mivel ilyenkor a tárgyak, emberek tovább távolodnak, meg lesz róla győződve, hogy ő ijesztette el őket, azaz a legközelebbi ilyen alkalomkor még hevesebben fogja ugatni és üldözni a tárgyat. Az ilyen típusú kutyák általában ugatnak, üldözés közben, míg a zsákmányt kegetők "csendben üldöznek". Ha a kutyánk bizonytalan, mindenképpen szocializálnunk kell és hozzászoktatni a környezet ingereihez. Ha megszokja a környezetét, már biztonságban fogja magát érezni és nem lesz oka kergetőzni. Az utólagos szocializációban a kutyaiskolák is sokat segíthetnek.

Az ásás a kutya ösztöneiben van. Így rejtheti el a táplálékát, de nyáron gyakran lehet látni, hogy a kutya belefekszik a kiásott lyukba, így hűti le magát a hűvösebb helyen. Sok, kertjét féltő kutyagazdi lefektet a földréteg alá egy dróthálót, így a kutya pár próbálkozás után leszokik az ásásról. Ha ez a megoldás nem kivitelezhető, akkor megpróbálhatjuk leszoktatni róla. Ez egy olyan tevékenység azonban, amely sajnálatos módon nem mindig ellenőrizhető, utólag pedig hiába büntetjük a kutyát, akkor már nem köti össze az ásással. Talán a legegyszerűbb dolog, ha meghagyjuk a kutyának az ásás lehetőségét, csak helyileg korlátozzuk. Így sokkal könyebben átszoktathatjuk, mintha teljesen szeretnénk leszoktatni. Ha ezt a megoldást választjuk, jelöljünk ki egy helyet magunkban, esetleg könnyíthetünk a kutya helyzetén, ha valamiképpen körbekerítjük. Ha a kutya bárhol elkezd ásni, szóljunk rá és vigyük át a kijelölt helyre. Esetleg ott megkezdhetünk egy lyukat, hátha a kutya folytatja és ha ott ás, dícsérjük meg, még biztassuk is. A lényeg, hogy az átszoktatás idején folyamatosan szemmel kell tartanunk a kutyát.

A kutya nehezen általánosít. Tehát azok a zajok, amiket megszokott a régi helyen, már nem ugyanazok a zajok, mint az új helyen. Újra fel kell mérnie, hogy mi lehet veszélyes és mi nem. Megoldás lehet, ha az első időkben a bejárati ajtótól távolabb jelöljük ki a helyét, ahol kisebb a zaj. Ezen kívül, ha a kutya ugatni kezd, jelezzük, hogy hallottuk mi is a zajt és határozottan szóljunk rá, hogy ne ugasson többet. Ha abbahagyja, dicsérjük meg. Ha tovább ugatna, zárjuk be azonnal egy félreeső helyiségbe és cask akkor engedjük ki, ha megnyugodott.

A kőrágás pótcselekvés és sajnos igen veszélyes. Amíg csak rágja, a fogait teszi tönkre, amint lenyeli, már az életét is veszélyeztetheti. Erről leszoktatni igen nehéz, hiszen nem tudjuk minden esetben büntetni (pl. ha nem vagyunk otthon, nem látjuk mit csinál). Meg kell próbálni más pótcselekvésbe belevezetni, ami kevésbé veszélyes, mint pl. a botrágás. Figyelnünk kell arra, hogy amikor a kőhöz ér a kutya, azonnal szóljunk rá, és adjuk oda neki a botot. Ha azt kezdi el rágcsálni, dícsérjük meg, akár jutalomfalattal is. Ha elég következetesek és kitartóak vagyunk, egy idő után átvált a bot rágására.

Ez több dolognak is köszönhető. Egyrészt mert rengeteg sokkal érdekesebb dolog van, mint a gazdi (azaz más az ingerkörnyezet), másrészt a kutya jó megfigyelő, azonban nem jól általánosít. Azaz, ha megtanult ülni a nappaliban, az merőben más feladat a számára, mint az utcán. Ilyenkor sajnos újra meg kell tanítanunk a kutyát mindenre, de szerencsére megfelelő motivációval (ez is ingerkörnyezet függő, van ahol a táp is elég, máshol meg sült hús sem bizonyul elegendőnek) gyorsan megérti, hogy mit várunk el tőle. Fontos, ha valamit tanítunk a kutyának, gyakran változtassunk helyzetet, hogy ne tudja helyhez kötni a feladatot. Természetesen az otthon tanultakhoz, fokozatosan adjuk hozzá az egyre nehezebb környezetet, hogy a kutyának legyen reális esélye sikeresen végrehajtani a feladatot.

Egy olyan eszköz, amely nyomásra rövid, mindig egyforma hangot ad ki. Gyakorlatilag egyfajta jutalmazási módszer, amely azonban jóval hatékonyabb, mint az emberi szó. Na de miért is? Amíg kimondjuk azt, hogy okos, vagy bravó, a kutya más tevékenységet is végezhet, pl. elfordítja a fejét, vagy lép egyet, ezen felül az ember hangszíne és a kiejtés módja sokszor nem egyforma, így a kutya nehezebben dolgozza fel a kapott információt. A kliekker azonban gyors, inpulzus szerű hangot ad, amellyel azonnal jelezhetjük, hogy mi volt az a mozdulat, amit jutalmazni szeretnénk. A működése a Pavlovi-kondicionáláson alapul, így a klikker hangja könnyen összeköthető egy pozitív ingerrel, általában a jutalomfalattal. Aki szeretne többet tudni erről a módszerről, az a www.klikker.hu-n bővebben is olvashat róla, de a kutyaiskola gondozásában megjelenő "Klikkerképzés kutyáknak" című könyv is hasznos olvasmány, mely az első magyar nyelvű klikkerrel foglalkozó könyv.

Az idős kutyák is szívesen dolgoznak, vagy tanulnak, ámde fontos, hogy eközben ne fárasszuk le őket. Ez elkerülhető, ha pozitív megerősítéses módszereket használunk. A klikker képzés tökéletes megoldás, mert nem kényszeren alapul, a kutya bármikor abbahagyhatja a gyakorlást. (lásd: www.klikker.hu)

A kutya belépett a kamaszkorba. Ugyanúgy, mint az embereknél, megváltozik a viselkedésük, amit idáig megtanultak, az most látszólag nem működik. Tudnunk kell, hogy voltaképpen a kutya ilyenkor próbálgatja a határokat, feszegeti, megnézi, hogy mi az a viselkedés, amit még elfogadunk, meddig mehet el. Már majdnem felnőtt és új helyet keres a falkában (lehetőleg felettünk). Fogjuk a kutyát erős kézzel, az elvárt viselkedést pedig tartassuk is be! Legyünk következetesek!

Adjunk a kutyának időt, hogy felnőjön. Ebben a korban még nem fejlődik ki a territórium védésének ösztöne. Ez kb. 1.5-2 éves korra következik be. Természetesen az ilyen képességek erősen fajta- és egyedfüggőek is, azaz még az 5 éves tacskónktól sem várhatjuk el, hogy komolyan őrizze a portát. De az is előfordulhat, hogy bár őrző-védő fajtájú kutyánk van, öröklött ösztönös képességei nem elégségesek ezen feladatok maradéktalan ellátására.

A kutyák vemhessége 63 napig tart.

A kutya életkora sok mindentől függ. A tápláléktól, amivel etetjük, a tartási körülményektől, az öröklött és egyéb betegségektől, de a fajta maga is befolyásolja a kutya életkorát. A kutyák kb. 8-14 éves korig élnek, a kicsi és nagy termetű kutyák általában rövidebb ideig, mint a közepes termetűek.